Hírek
MunCharity: digitális megoldások a nélkülözők megsegítésére
2023.12.13A Munch, a Tesco és az Élelmiszerbank forradalmi együttműködést indított el, hogy új megoldásokat találjanak az élelmiszer-pazarlás problémájára, miközben támogatást nyújtanak az arra rászorulóknak. A projekt segítségével, mely a MunCharity nevet viseli, már több mint ezer élelmiszercsomagot osztottunk ki, több mint száz nélkülöző között.
Az áruházakból közvetlenül a rászorulókhoz
A MunCharity célja, hogy integrálja az élelmiszermentést az olyan kis forgalmú, ezáltal alacsony élelmiszer-hulladékot termelő boltokba is, ahol nem éri meg a hagyományos élelmiszermentési utakat működtetni, és sokkal jobb, ha a bolti feleslegekért nem egy szociális szervezet megy el naponta, hanem közvetlenül a helyi rászorulók veszik át az adományokat. A projekt jelenleg két Tesco áruházban fut a budapesti Pablo Neruda utcai és a Hasadék utcai expressz boltokban.
„10 éve működünk együtt az Élelmiszerbankkal, hogy a napi élelmiszermentési munkánk során áruházainkból eljuttassuk a megmaradt, de még fogyasztható élelmiszereket a nehéz helyzetben lévőkhöz. Ezzel nemcsak az élelmiszer-pazarlást tudjuk visszaszorítani, de a nélkülözőknek is segíthetünk. Rendkívül nagy öröm számunkra, hogy a Munch közreműködésével még tovább bővíthetjük a programot, így olyan Tesco üzletekből is tudunk egyszerűen élelmiszert adományozni, ahol korábban nem voltak adottak a feltételek ehhez. Nyár óta a két expressz áruházunkból több, mint 100 rászoruló vett át tőlünk több mint 1000 élelmiszercsomagot, jövő év elején pedig további boltokat szeretnénk bevonni a háromoldalú együttműködésbe” – mondta Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs és kampány vezetője.
Együttműködés az igazságosabb elosztásért
A háromoldalú együttműködésben a Tesco biztosítja az élelmiszer-csomagokat, a Munch adja és közösen üzemeli az Élelmiszerbankkal a platformot. A nélkülözőket pedig olyan helyi partnerszervezetek delegálják, akik az Élelmiszerbankkal dolgoznak együtt. A csomagok lehetnek zöldség, pékség, illetve vegyes tartós élelmiszer munchok. A foglalás a hagyományos Munch-hoz hasonlóan történik: miután a Tesco áruházak feltöltik a platformra a csomagokat, a beregisztrált rászorulók ingyenesen le tudják azokat foglalni, majd a megadott idősávban átvenni az áruházban. Bár a felhasználók több csomagot is foglalhatnak, az egyenlő elosztás biztosítása érdekében korlátozások vannak érvényben.
“Már a Munch alapításakor is a fenntarthatóság három pillérére – környezeti, gazdasági, társadalmi – helyeztük a hangsúlyt és a kezdetektől szorosan együttműködtünk az Élelmiszerbankkal. A jelenlegi jótékonysági projektünk, mely három különböző szektorban tevékenykedő szervezet összefogásának az eredménye, nem csupán az élelmiszer-pazarlás csökkentését célozza, hanem a nélkülözők közvetlen támogatását is elősegíti. Szeretnék külön köszönetet mondani a Tescónak, akik elsőként csatlakoztak a projekthez a nagyvállalatok közül” – mondta Zsoldos Botond a Munch Innovációs vezetője.
Környezeti, gazdasági és társadalmi fenntarthatóság
A cél, hogy a következő évben újabb Tesco áruházak csatlakozzanak a projekthez és minél több rászoruló juthasson jó minőségű ételhez. A MunCharity arra kívánja ráirányítani a figyelmet, hogy az étel érték, és az élelmiszer-pazarlás csökkentésével a környezeti és a gazdasági fenntarthatóság mellett a társadalmi fenntarthatóság növelése is kiemelten fontos.
“A háromoldalú együttműködés új lehetőségeket nyújt a szociális célú élelmiszermentés fejlesztéséhez. Ezzel a digitalizált megoldással jelentősen növelhetjük azoknak a boltoknak a számát, amelyek nélkülözőknek ajánlhatják fel a feleslegeiket. A nélkülözők pedig a korábbiaknál gyorsabban juthatnak hozzá a számukra összeállított csomagokhoz" – mondta Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.