Édes Száj Program Pályázati kiírás - 2024

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület Édes Száj címmel pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy minél több rászoruló gyermek vehessen részt színvonalas, élményekben gazdag rendezvényeken, az alábbi három kategóriában:

  • Gyermeknap,
  • Nyári táborok,
  • Mikulás és karácsonyi ünnepségek.

Az Édes Száj Program keretében az Élelmiszerbank a pályázaton nyertes szervezeteknek az eseményeken kiosztandó/felhasználandó élelmiszereket biztosít.

Az Élelmiszerbank által az Édes Száj Programban biztosított élelmiszerek azt a célt szolgálják, hogy a rendezvényeken résztvevő gyermekeknek gazdagabb élményekben legyen részük, és ebből a célból a rendezvényeken történő ellátást hivatottak segíteni. A programnak nem célja, hogy a résztvevők otthoni ellátásához szükséges élelmiszercsomagokat biztosítsanak – ezek az Élelmiszerbank más programjaihoz kapcsolódó célok.

A pályázaton kiválasztott szervezetek a rendezvényeikhez élelmiszer-támogatást kapnak. A támogatás az Élelmiszerbank mindenkori, aktuálisan rendelkezésre álló készleteiből történik, jellemzően édességeket, esetleg üdítőitalokat tartalmaz. A pályázati támogatásként kapott élelmiszerek ezért jellemzően nem tudnak étkezések elkészítésének alapanyagául szolgálni, inkább ezek kiegészítéseként és/vagy uzsonnaként, esetleg játékokhoz kapcsolódó apró nyereményként használhatóak fel.
Mivel az Élelmiszerbank készletei elsősorban vállalatoktól kapott, előre nehezen kiszámítható módon beérkező élelmiszerfeleslegekből származnak, a pályázás időpontjában még nem tudjuk megmondani, hogy pontosan mennyi és milyen típusú élelmiszerrel tudunk majd segíteni.

Az adománycsomagok általában édességet vagy kekszet és üdítőt tartalmaznak, és ha lehetőségünk van rá esetleg egy kisebb játékot (Nyári tábor rendezvényekre általában nem tudunk játékot felajánlani). Egy főre számítva az adományok súlya kb. 1-2 kg között van, várható értékük egy főre számítva 3000 Ft körül lehet.

A pályázat keretében csak a 4-18 év közötti gyermekek részére tudunk adományt felajánlani, mivel a piciknek (0-3 év) nincs a korosztályuknak megfelelő édesség a raktárunkban.

 

Pályázati feltételek:

  • Pályázhat minden Magyarországon bejegyzett jogi személyiséggel rendelkező non-profit szervezet (civil, állami/önkormányzati fenntartású vagy egyházi), amely programokat szervez rászoruló gyermekeknek, és igazoltan legalább két éve, folyamatosan végez szociális tevékenységet.
  • Az Élelmiszerbank jelen pályázat keretei között kizárólag olyan rendezvényeket támogat, ahol a résztvevő gyermekek mindegyike rászoruló, és részükre a rendezvényen történő részvétel ingyenes.
  • A rendezvényen résztvevő gyermekek létszáma maximum 200 fő lehet. (Több rendezvény esetén is összesen 200 főre lehet pályázni és kérjük, minden rendezvényre külön jelentkezést adjanak be.)
  • A pályázó vállalja, hogy pozitív elbírálás esetén
    • az élelmiszer-adományt kizárólag rászorultaknak adja át;
    • az értesítéstől számított maximum 3 napon belül visszajelez, hogy a felajánlott adományokat elfogadja-e;
    • a felajánlott élelmiszereket egy előre egyeztetett időpontban elszállítja az Élelmiszerbank raktárából (1172 Budapest, Lokátor u. 3.);
    • a felajánlott élelmiszer-adományokat saját költségén szállítja el a szétosztás helyére, amely kizárólag magyarországi település lehet;
    • az élelmiszer-adományokat saját maga osztja szét az arra rászorulóknak, más szervezeteknek az adományokat nem adja tovább;
    • az általa szervezett eseményt, ahol az adományokat szétosztja, sem politikai, sem vallási befolyásolásra nem használja;
    • a szétosztásra átvett élelmiszerekkel kapcsolatosan teljes körű anyagi felelősséget vállal;
    • az élelmiszerek rászorulóknak történő eljuttatását az eseményről készült fotókkal és/vagy videóval is dokumentálja, valamint az esemény után a Magyar Élelmiszerbank Egyesület saját nyomtatványán el- és beszámol a nyomtatvány útmutatója szerint (ld. alább);
    • a rendezvényen készített fotókat és/vagy videóanyagokat az Élelmiszerbank által erre a célra létrehozott Google Drive mappába feltölti. A fotófeltöltés menete az Édes száj elszámolási útmutatóban megtalálható;
    • a fotókkal és/vagy videóanyagokkal kapcsolatosan hozzájárul, hogy azokat a Magyar Élelmiszerbank Egyesület nyilvános kommunikációs tevékenysége során térítésmentesen felhasználhassa, és ehhez beszerzi a képeken szereplő személyek, illetve gyermekek esetén a szülők/gondviselők beleegyezését.

 

A pályázat elbírálásánál figyelembe vett szempontok:

  • A rendezvény célcsoportjának rászorultsági szintje.
  • A pályázatban bemutatott program tartalma, minősége – előnyt élveznek azon programok, amelyeket nem első alkalommal szerveznek (a pályázatban ez esetben fontos a korábbi programok bemutatása).
  • A szervezet által a gyermekekkel végzett munka rendszeressége.
  • A pályázó szervezet működésének átláthatósága (Minden pályázónak megnézzük a weboldalát, közhasznú szervezeteknél ellenőrizzük a közhasznúsági jelentések meglétét a bírósági adatbázisban, nem közhasznú szervezeteknél az előző éves munkáról és gazdálkodásról beszámolót a honlapokon. Az átláthatóság szempontjából előnyt jelent, ha a szervezet rendelkezik Etikus Adománygyűjtő Szervezet minősítéssel.)
  • Amennyiben a szervezet korábban is részesült már az Édes Száj program keretén belül adományban, akkor az ahhoz kapcsolódó elszámolás és beküldött képek és/vagy videó minősége.
  • A pályázat elbírálásánál hasonló szintű pályázatok esetén előnyben részesítjük azt a pályázót, aki a tárgy évben jelen program keretei között még nem kapott támogatást.
  • Előnyben részesítjük azoknak a szervezeteknek a pályázatait, akiknek élő támogatási szerződése van az Élelmiszerbankkal.

A pályázaton kiválasztott szervezetek, akiknek nincs érvényes együttműködési szerződése, egyszerre egy esemény támogatására kötnek szerződést a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel. Ilyen esetben az adományok elszállításának feltétele az aláírt Egyszeri Adományozási Szerződés beérkezése, leadása.

 

Pályázat beadása, határidők:

A pályázat magyar nyelven, kizárólag online nyújtható be, itt: https://forms.gle/SeNUDJXvPPchwcuo8

A pályázat benyújtásának határideje:

  • Gyermeknap: 2024. április 21.
  • Nyári táborok: 2024. június 3. (csak a 2024.07.01. után tartandó táborokra fogadunk el
    jelentkezéseket)
  • Mikulás – Karácsony: 2024. november 3.

A pályázatok elbírálásának várható ideje:

  • Gyermeknap: 2024. május 5.
  • Nyári táborok: 2024. június 23.
  • Mikulás – Karácsony: 2024. november 17.

A pályázattal kapcsolatos felvilágosítás telefonon kérhető munkanapokon 9-15h között kizárólag a 06-30-539-2273-as telefonszámon, Szecsődi Veronikánál. Amennyiben a telefonszám nem elérhető, kérjük, hogy próbálkozzanak később, más kollégáinkat ne zavarják a pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel! Kérjük, hogy mielőtt kérdeznek, alaposan olvassák el a pályázati kiírást!

 

Letölthető anyagok:

Édes Száj élelmiszeradomány elszámolási űrlap (2023.03.28.)

Édes Száj élelmiszeradomány elszámolási útmutatója (2023.03.28.)

Hozzájáruló nyilatkozat fotók készítéséhez (utolsó frissítés: 2016.07.25.)

Elérhetőek itt: http://elelmiszerbank.hu/hu/szervezeteknek/adminisztracio.html

ADOMÁNY:
Ft
0
értékben a nélkülözők részére
Élelmiszerbank Édes száj pályázati felhívás

Élelmiszerbank Édes száj pályázati felhívás

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület Édes Száj címmel pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy minél több rászoruló gyermek vehessen részt színvonalas, élményekben gazdag rendezvényeken, az alábbi három kategóriában: Gyermeknap, Nyári táborok, Mikulás és karácsonyi ünnepségek.

Bővebben»