Média megjelenések

Sajtószemle: Ezentúl nem dobhatnak ki élelmiszert a francia szupermarketek

2016.02.08

A múlt héten a francia szenátus egyhangúlag bólintott rá a törvényre, aminek értelmében a nagyobb francia szupermarketek a jövőben kötelezően jótékonysági szervezeteknek és élelmiszerbankoknak kell hogy felajánlják a megmaradt élelmiszereket. Minőségtől függően, persze, amit nem lehet már emberi fogyasztásra felhasználni, abból állati takarmány lehet. 

Kidobott élelmiszerek Franciaországban (JEAN-CHRISTOPHE VERHAEGEN / AFP)

A törvény csak a minimum négyszáz négyzetméteres üzletek esetében érvényes, és egy vállalat akár 3750 eurós büntetést is kaphat, ha megszegi az új szabályokat. A cégeknek szerződniük kell a jótékonysági szervezetekkel és az élelmiszerbankokkal, azok így a jövőben jobban tudnak majd tervezni azzal kapcsolatban, hogy milyen típusú, mennyiségű és minőségű ételre számíthatnak, ezzel pedig reményeik szerint javul majd hatékonyságuk is. 

Az ötlet egy társadalmi kezdeményezésből indult, a petíciót elindító képviselő most már azt szeretné, ha az egész Európai Unióra kiterjedő tiltást sikerülnie kiharcolniuk. 

A francia javaslat nyomán tavaly májusban mi is részletes cikkben néztünk utána, hogy mi a helyzet Magyarországon, ahol évente 1,8 millió tonna élelmiszer kerül a szemétbe. Ezt a cikket ide kattintva lehet elolvasni

Forrás: 444.hu, a cikk itt olvasható.



ADOMÁNY:
Ft
0
értékben a nélkülözők részére