Hírek

1,5 millió forint adomány az Élelmiszerbank Jótékonysági Vacsoráján

2018.12.13

 

80 vendég részvételével zajlott az Élelmiszerbank Jótékonysági Vacsorája 2018 november 29-én a MagNet Közösségi Házban.

Az Élelmiszerbank JótéKonyha csapata fokozott izgalommal készült az idei, immár második Jótékonysági Vacsorára. A menüben különleges ételek is helyet kaptak, mint például a körtés, diós zellersaláta, a pesto rosso tagliatelle vagy a borzselé feketeribiszke likőrrel. Az önkéntes csapat egyik része az ételsor  előkészítésével foglalatoskodott, a csapat másik fele már délután elkezdte a terem berendezését és az asztalok dekorálását. Este 7-re minden sikeresen el is készült és érkezhettek a vendégek.


A jó hangulatú este során az ételek szépen fogytak és sokan dicsérték a séfet, amit örömmel nyugtáztunk. A főételek és a desszert között egy kis kvízjátékot is tartottunk, amiben az asztaltársaságok mérhették össze tudásukat arról, hogy mit tudnak (vagy tippelnek :) ) az Élelmiszerbank működéséről. A játékon keresztül így  egyben egy rövid áttekintést is tudtunk adni arról, hogy mire fordítottuk a tavalyi Jótékonysági Vacsora során felajánlott adományokat. Az idei vacsora résztvevői összesen 1,5 millió forinttal segítették az élelmiszerfeleslegek rászorulóknak történő eljuttatását. Köszönjük minden kedves résztvevőnek és bízunk benne,  hogy jövőre ismét találkozunk az eseményen!



ADOMÁNY:
Ft
0
értékben a nélkülözők részére

Iratkozzon fel hírlevelünkre!