Hírek

Így örültek a rászoruló gyerekek a LEGO ajándékoknak!

2023.02.24

A nélkülöző emberek, családok mindig izgatottan – és sajnos sokszor éhesen – várják az Élelmiszerbank adományosztásait. Szinte minden nap hallani, ahogy sorbanállás közben összesúgnak: „vajon lesznek-e a csomagban a kenyér mellett édes péksütemények is?” … „szerinted milyen levest tudunk most csinálni a mára összekészített zöldségekből”… „remélem, vihetek megint banánt a kicsiknek”. Sokan egyenesen ünnepként élik meg, ha akad húsnemű is a mentett élelmiszerek között.

Semmi sem ér viszont azoknak az alkalmaknak a közelébe, amikor a gyerekeknek szánt édességcsomagok osztására kerül sor. Nagyon nehéz szavakba önteni a megajándékozottak boldogságát.

2022 decemberében 12 547 gyerek örvendezhetett a Mikulás-csomagjainknak. Az Élelmiszerbank közreműködése nélkül hozzájuk valószínűleg nem jutott volna el a Télapó. A LEGO Csoport jóvoltából ráadásul a számtalan finomság mellett játékok is kerültek a csomagokba. Az összerakható tolltartók és macik láttán a gyerekek nagyrésze elsőre megszeppent, hiszen sokuk számára a saját játékszer eddig csak elérhetetlen álom volt.

A kiosztásban közreműködő helyi karitatív szervezetek megosztottak velünk néhány szívbe markoló történetet és fényképet az ajándékozásról. Nem könnyű belegondolni abba, hogy hány nehéz sorsú kicsi él az országban, akiknek az életéből nem csak az étel hiányzik.

Íme az ő történeteik: 

A 8 éves kisfiú életében először kapott LEGO készletet. Alig várta, hogy otthon összerakhassa az apukájával. Azon ritka alkalmak egyike lesz ez, amikor közösen játszik a család.”

“Megdöbbentő volt számunkra, hogy a gyerekek többsége soha nem találkozott LEGO kockákkal. Volt egy pici lány, aki sírva hozta a dobozát, hogy ő másikat kér, mert az ő macija darabokban van.”

“Többen nem vitték haza a LEGO készletüket, inkább ráírták a nevüket, és otthagyták az osztályteremben a polcukon. Nem merték hazavinni, mert féltek, hogy otthon a testvéreik szétszórják, mielőtt összeraknák.”

“A gyerekek azt kérték a tanárokról, hogy segítsenek nekik összerakni a LEGO modelljüket, mert otthon senki nem tudja nekik megmutatni, hogyan kell. Hatalmas hátrányokkal indulnak ezek a gyerekek az életük során, de ezekkel az adományokkal egy lépést tettünk az esélyegyenlőség felé “

“Egy többgyerekes családból az anyuka odajött hozzánk, és elmondta, hogy gyerekek nagy vágya volt, hogy karácsonyra LEGO játékot kapjanak. Ők azonban ezeket a kívánságokat nem tudták volna teljesíteni, mert fontosabb volt meleg cipőt, ruhát venni nekik, mint játékot. Így mégis teljesült a kicsik vágya, a gyerekek öröme pedig az anyuka számára a legszebb ajándék volt!”

“A LEGO ajándék minden gyermeknek hatalmas örömet okozott. Pláne, amikor megtudták, hogy nem közösen kapják a játékot, hanem mindenkinek lesz saját csomagja.”

“Az egyik gyerek az ajándék átvételekor könnybe lábadt szemmel odasúgta az “angyalkának”, hogy sosem kapott LEGO készletet és ez a legszebb ajándék.”

“A legnagyobb meglepetést a LEGO okozta, hisz sok gyereknek nincs vagy alig van játéka. Még aznap este kaptunk visszajelzést a szülőktől, hálás köszönetüket kifejezve és fotót küldve, hogy otthon közösen összerakták a LEGO építményt.”

“A kisfiú anyukájával családok átmeneti otthonában él, otthonról otthonra vándorolnak, és először van saját játéka.” 

“Több mélyszegénységben élő kisgyerek sírva fakadt örömében, amikor megkapta az ajándékot. El sem akarták hinni, hogy a csomagban lévő LEGO szett a sajátjuk és haza is vihetik.”



ADOMÁNY:
Ft
0
értékben a nélkülözők részére

Iratkozzon fel hírlevelünkre!