Média megjelenések

Az Élelmiszerbank a hirado.hu-n

2015.10.14

Ők nem nézik tétlenül, hogy a szemetest tömjék azzal, ami másoknak a túlélést jelentheti

A Food not Bombs és a Magyar Élelmiszerbank azon dolgozik, hogy megmentse és eljuttassa az éhezőkhöz a kidobásra szánt élelmiszereket.

Kidobásra szánt, de az emberi fogyasztásra még bőven alkalmas zöldségeket és gyümölcsöket gyűjt egy fiatalokból álló közösség minden szombaton a Fővám téri és a Fehérvári úti piacon. Zárás előtt körbejárják az árusokat és elkérik, ami megmaradt. A zsákmányból gondos feldolgozás után ételt főznek, amit a rászorulók között osztanak szét. Ők a Food not Bombs Budapest.

A kezdetben értetlen és gyanakvó árusokkal már személyes és közvetlen kapcsolatot alakítottak ki. „Sokszor olyan zöldségeket is félretesznek nekünk, amit könnyedén el tudnának adni” – avatta be a hirado.hu-t Schwikker Zsófi, a Food not Bombs aktív önkéntese.

A Food not Bombs kezdeményezés az Egyesült Államokban indult, és mára már nagyon sok országban jelen van.


A Food not Bombs Budapest egy kollégium konyhájából indult úgy 5 évvel ezelőtt. Az először alkalmi jelleggel működő csoport ma már heti rendszerességgel menti meg a kidobástól az élelmiszereket, amiből vasárnaponként egy vendéglátóhely konyhájában ízletes meleg ételt készítenek.

Főztek már velünk Budapestre látogató fiatalok is

Nyáron sokszor 8-10 szatyor zöldséget és gyümölcsöt is sikerül begyűjteniük, és egy magánszemélyi adományból már fagyasztójuk is van, amelyben tárolni tudják a fel nem használt zöldségféléket télire. Emellett egy pékség is az állandó támogatójuk között van, úgyhogy péksüteményt is gyakran kapnak a rászorulók.

A Food not Bombs évente rendez egy támogató bulit, hogy a piacokon kimentett zöldségek és gyümölcsök mellett meg tudja vásárolni azokat az egyéb hozzávalókat, amelyek nélkülözhetetlenek a főzéshez és a működéséhez.


Vasárnaponként 10 órától kezdődik a főzés, aminek mindig van egy koordinátora, aki a munkafolyamatokat irányítja. Általában 10-15 ember vesz részt a feldolgozásban, aprításban, főzésben. "Célunk az élelmiszermentés, az, hogy ételt adjunk a rászorulóknak, de az is, hogy jó hangulatban, közvetlenül, távolságtartás nélkül dolgozzunk, együtt legyünk és beszélgessünk az emberekkel" – emelte ki a Food not Bombs Budapest önkéntese.

Átlag 150 adag ételt tudnak biztosítani a rászorulóknak, akik sokszor a főzésben is részt vesznek. "Több olyan önkéntesünk is van, akik a sorban állók közül került ki" – mesélte Zsófi.

Az emberek szívesen fogadják az elkészített ételeket, vannak állandó arcok a sorban állók között, de mindig jönnek új emberek is – tette hozzá.
 

A Food not Bombs Budapest csoportnak 10-15 állandó tagja van, de előfordult már, hogy Budapestre látogató külföldi fiatalok is csatlakoztak egy-egy főzéshez. A kapujuk a rászorulók és az önkéntesek előtt is nyitva áll.

Nincsenek egyedül

A gyárakból, hipermarketekből és a feldolgozóüzemekből gyűjti össze a kidobásra ítélt élelmiszereket aMagyar Élelmiszerbank Egyesület, Ők is a rászorulók között osztják szét, amit felkutatnak.

Olyan termékek ezek, amelyek kereskedelmi forgalomba valamiért nem hozhatók, de minőségileg hibátlanok. Ilyenek például a megnyomódott, vagy rosszul címkézett konzervek, tészták, vagy az olyan szezonális termékek – például a húsvéti csokinyulak –, amelyeket nem adtak el az ünnep ideje alatt. Az élelmiszermentés másik fontos forrása a nagy kereskedelmi láncokban felhalmozódó felesleg. Az élelmiszerbank az áruházakból a közeli lejáratú termékeket menti, lehet pékáru, zöldség, gyümölcs, húsfélék és tejtermékek - mondta a már tíz éve működő Élelmiszerbank elnöke Cseh Balázs.

Az így megmentett termékeket - 2014-ben 1600 tonna élelmiszert - karitatív szervezetekhez és az önkormányzati intézmények segítségével a nélkülözőkhöz juttatják el. Az élelmiszereket minden esetben ingyenesen osztják szét a rászorulók között. Indulásuk óta összesen több mint 34,6 ezer tonnányi élelmiszert osztottak szét az országban. Az adományok éves szinten 300 ezer emberhez jutnak el.

Az élelmiszerek harmada a kukákban végzi

A Food not Bombs és az Élelmiszerbank is hidat épít a pazarlás és nélkülözést elválasztó szakadék fölé. Erre szükség is van, mert a megtermelt élelmiszerek egyharmada a kukákban végzi, miközben minden kilencedik ember nem jut elegendő élelemhez. Magyarországon 200 ezer ember éhezik. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatai szerint 20-25 ezer gyerek fekszik le éhesen hazánkban.
 

Forrás: Magyar Élelmiszerbank Egyesület

Forrás: Magyar Élelmiszerbank Egyesület

Világszerte 795 millióan éheznek, a legtöbben Afrikában, ahol a helyzet egyre rosszabb. Ott jelenleg huszonnégy ország képtelen megfelelő mennyiségű táplálékot biztosítani a lakosságának. Ez azt jelenti, hogy minden ötödik ember éhezik.

Magyar valóság

Miközben sokan éheznek körülöttünk is, a magyar családok 42 százaléka rendszeresen dob ki élelmiszert. Kidobjuk, mert megromlott a termék, vagy sokszor azért, mert az élvezeti értéke csökkent. A felmérések szerint legtöbbször a pékáru, a főtt étel, a zöldség és gyümölcs, a húsfélék és felvágottak, a tej és tejtermékek, valamint a gyümölcslevek kerülnek a szemétbe.

Csak Magyarországon 1,8 millió tonna élelmiszer megy pocsékba - az egész világon 1,3 milliárd tonna, azaz a megtermelt élelmiszerek egyharmada. Az élelmiszer-pazarlás problémája egyre égetőbb világszerte – mondta el a hirado.hu-nak a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke, Cseh Balázs.

Október 16-án van az élelmezés világnapja. A világnap célja, hogy mozgósítsa a kormányokat és a közvéleményt az emberiség nagy részét sújtó élelmezési gondok orvoslására.

Forrás: hirado.hu, a cikk itt olvasható



ADOMÁNY:
Ft
0
értékben a nélkülözők részére

Iratkozzon fel hírlevelünkre!