Hírek

Sajtóközlemény: Ötezer családon segített idén az Élelmiszerlavina program

2016.11.23

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Ötezer családon segített idén az Élelmiszerlavina program

Ötvenhárom településen zajlott ebben az évben a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programja. A társadalmi célú programban résztvevő önkormányzatok és civilek földjeiken összesen 150 tonna élelmiszernövényt termesztettek, amelyet nehéz sorsú családoknak adtak.

2016. november 23.

Nyolcadik éve ad „hal helyett hálót” a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta. Az Élelmiszerlavina programba idén 53 településen összesen 110 hektáron vetették el az agrárvállalat által felajánlott vetőmagokat. A munkát mezőgazdasági szakemberek iránymutatásával hátrányos helyzetű emberek végezték el, akik aztán haza is vihették az élelmiszernövényeket, egyebek mellett burgonyát, paradicsomot, csemegekukoricát, zöldborsó, karfiolt és hagymát. Rajtuk kívül a pályázó önkormányzatok és civil szervezetek nehéz helyzetű kisgyermekes családokon, időseken, mozgásukban korlátozott embereken is segítettek.

„Vállalatunk számára nagyon fontos a társadalmi felelősségvállalás, az Élelmiszerlavina idén is bizonyította, hogy fontos és példamutató program. A kézzelfogható segítségen túl a munkában résztvevők tapasztalatokat szereznek a mezőgazdasági művelésről, amelyet otthonukban is folytatni tudnak. Erre már sok jó példát láttunk. Emellett munkatapasztalatot is szereznek, Magyarország számos területén komoly munkaerőhiánnyal küzdenek a gazdálkodók, így minden dolgozni akaró emberre szükség van a földeken”, hangsúlyozta Czigány Tibor, a Syngenta ügyvezető igazgatója.

A baranyai Egyházasharaszti község idén 3,5 hektáros területtel csatlakozott az Élelmiszerlavina programhoz. A közös munkában huszonöten vettek részt, akik végül több tonna burgonyát, 1,2 tonna paradicsomot, valamint 1 tonna paprikát takarítottak be, mondta Vida Laura polgármester. A kiemelkedően jó termésből a település össze rászoruló családja kapott. Hasonlóan jó termést könyvelhet el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Biri település. Itt az 1,2 hektáros területről paradicsom, fejeskáposzta, cukkini és zöldborsó mellett több mint 5 tonna burgonyát szedtek fel. Az élelmiszercsomagok a faluban élő egyedülálló, rászoruló idősek, nagycsaládosok, tartós munkanélküliek részesültek, összesen több mint ezren kaptak a felajánlásból.

A békési Zsadány községben pedig a nehéz sorsú családoknak adott közvetlen támogatás mellett a település szociális konyhájára is jutott, így az itt étkező 150 hátrányos helyzetű kisgyermek is egészséges alapanyagokból készült ételekhez juthat, tudtuk meg Dudás Árpád polgármestertől. A berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány sorozatban hetedik alkalommal vett részt a kezdeményezésben. A civil szervezet ebben az évben is a Toldon mélyszegénységben élő 30 családot segítette, összesen két tonna élelmiszernövénnyel.

Az idei évben a közösségi munkában több mint másfélezren vettek részt, az általuk megtermelt 150 tonnányi élelmiszer 5 ezer családon segített, ismertette Cseh Balázs. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke hozzátette: az Élelmiszerlavina önkormányzati és civil ága lezárult erre az évre, a következő hetekben az program másik ágán több mint ötezer nehéz sorsú ember kap tartós élelmiszerekből álló csomagot. Itt a Syngenta és több gazdálkodó szervezet, valamint vállalat egymás utáni láncolatban állít elő élelmiszereket, így a „lavina” révén még nagyobb segítséget tudnak adni rászorulóknak.

Kapcsolat:

Szellő Gábor

KRQ Communications

szello.gabor@krq.hu

30.749.8810

A Syngentáról


A Syngenta a világ egyik vezető vállalata, 90 országban van jelen és mintegy 27.000 munkatársa van.  A Syngenta Magyarországon évek óta piacvezető a növényvédő szerek területén. Cégünk Magyarországon vezető szerepet játszik szántóföldi vetőmagok nemesítésében, előállításában és forgalmazásában, valamint zöldség vetőmagok nemesítésében és forgalmazásában.

 

Elkötelezett célunk, hogy életre keltsük a növényekben rejlő lehetőségeket. Világszínvonalú tudományos eredményeink, globális hálózatunk, és partnereink iránti elkötelezettségünk képessé tesz minket arra, hogy növeljük a növények termőképességét, elősegítve ezzel az emberek egészségének és életszínvonalának javulását, miközben tudatosan óvjuk környezetünket. További információért keresse fel a www.syngenta.hu honlapot.


Jövőre vonatkozó megállapításokkal, nyilatkozatokkal kapcsolatos figyelmeztetés. Ez a dokumentum jövőre vonatkozó nyilatkozatokat, előrejelzéseket is tartalmazhat. Ezen nyilatkozatok esetében fennáll az a kockázat, hogy a valódi eredmények eltérnek a jövőbe tekintő kijelentésektől. Kérjük, tekintse meg az ezzel kapcsolatos nyilvános Syngenta iratokat, melyet az egyesült államokbeli adatvédelmi bizottsághoz (Securities and Exchange Commission) benyújtottunk. Ezekben információt kaphat a kockázatokról és egyéb bizonytalan tényezőkről. A Syngenta nem rendelkezik kötelezettséggel az előretekintő kijelentéseinek aktualizálására, az érvényes eredmények, vagy új feltételezések elfogadására vonatkozólag. Ez a dokumentum nem képezi ajánlat, eladási, vagy kiadási felszólítás, vagy részvényjegyzési ajánlat részét. A dokumentum szerződéskötés alapját sem képezheti.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesületről

Az Élelmiszerbank több, mint 10 éves fennállása óta folyamatosan növeli a megmentett élelmiszerfeleslegek mennyiségét. Az Egyesület gyártóktól, kereskedelmi hálózatoktól gyűjti be a felajánlott, feleslegessé vált élelmiszert, melyek között vannak közeli lejáratú termékek, csomagolási hibás termékek, de akár szezonálisan már nem eladható, kiváló minőségű élelmiszerek is. Az Élelmiszerbank 2015-ben 2600 tonna élelmiszert juttatott el ingyenesen nélkülözőkhöz.  220 partnerszervezetén keresztül közel 300.000 rászorulót lát el rendszeresen. 2005-ös megalakulása óta 37 400 tonna élelmiszert osztott ki közel 17,2 milliárd forint értékben.



ADOMÁNY:
Ft
0
értékben a nélkülözők részére

Iratkozzon fel hírlevelünkre!