Hírek

Sajtóközlemény: Ismét karácsonyi adománygyűjtést szervez az Élemiszerbank

2016.11.23

5000 ÖNKÉNTES SEGÍTSÉGÉVEL 200 ÁRUHÁZBAN VÁRJÁK AZ ADOMÁNYOKAT

2016-ban ismét megszervezi hagyományos karácsonyi élelmiszer adománygyűjtését a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, három napon keresztül, november 25-én, 26-án és 27-én várják a lakosság élelmiszeradományait országszerte közel 120 település majd 200 nagyáruházában. Az Élelmiszerbank célja, hogy a korábbi évekhez hasonlóan egyéni, civil és vállalati önkéntes összefogással a lehető legtöbb rászoruló karácsonyát tegye szebbé élelmiszeradományok segítségével. A karitatív gyűjtéshez az idei évben is csatlakoztak a Centrál Színház művészei –Pokorny Lia, Papp János és művésztársai is önkéntesként támogatják az akciót.

Konzerv, étolaj, cukor, csokoládé, tartós tej, bébiétel, tészta, liszt – ezekből a tartós élelmiszerekből 2015-ben mintegy 270 tonnát gyűjtött össze önkéntesei segítségével a Magyar Élelmiszerbank a karácsonyi adománygyűjtő hétvégén. Ebből a mennyiségből közel 40 ezer csomagot állítottak össze és juttattak el karitatív szervezeteken keresztül a rászoruló családoknak.

Az immár hagyományos lakossági élelmiszergyűjtő akció célja, hogy szolidaritásra hívja a vásárlókat, akik segítségével ebben az évben is minél több nélkülöző kívánsága teljesülhet. A szervezet egész évben azért dolgozik, hogy a rászorulók közül minél többen jussanak élelmiszerhez, az év végi ünnepek környékén azonban minden évben növekszik az adománykérők száma. Ilyenkor az Élelmiszerbank a lakosság segítségét is kéri a megfelelő mennyiségű tartós élelmiszer összegyűjtéséhez.

A szétosztható adománykészletek növelése érdekében az Élelmiszerbank idén ismét három napon keresztül: november 25-én, pénteken 15 és 20 óra között, november 26-án, szombaton 8 és 19 óra között, valamint november 27-én vasárnap 8 órától 18 óráig is várja a lakosság élelmiszer adományait országszerte közel 120 településen. Az akció keretein belül az Auchan, a METRO és a Tesco üzletláncok biztosítják a helyszínt közel 200 áruházban, ahol az Élelmiszerbank önkéntesei várják az élelmiszeradományokat, elsősorban alapvető tartós élelmiszereket.

Az összegyűjtött adományokat az Élelmiszerbank karitatív szervezetek közreműködésével a gyűjtések helyének közelében élő rászoruló családoknak juttatja el még karácsony előtt.

A CIB Bank főtámogatásával megvalósuló akció lebonyolításában körülbelül 5000 önkéntes vesz részt, köztük a CIB közel 250 munkatársa. Az adománygyűjtés magánszemélyek és a vállalati szféra példa értékű összefogása. A kezdeményezéshez a több ezer önkéntes mellett idén is csatlakoznak hazai hírességek a Centrál színház közreműködésével. A művészek üzenetei az akcióval kapcsolatban az alábbi linken tekinthetők meg.

„Tavaly a lakosság segítségével több ezer rászoruló családnak segíthettünk az összeállított csomagok átadásával. Bízunk benne, hogy idén is hasonló mértékben fogjuk tudni támogatni a nehéz helyzetben élőket az ünnepek közeledtével. Ezúton is szeretnénk megköszönni a résztvevő áruházláncok és a CIB Bank támogatását, valamint több ezer önkéntes segítőnk munkáját, akik nélkül ezt az akciót nem tudnánk megszervezni” – mondta el Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

A Karácsonyi Adománygyűjtésben résztvevő áruházak listáját ITT találhatja meg.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesületről

Az Élelmiszerbank több mint 10 éves fennállása óta folyamatosan növeli az általa megmentett és összegyűjtött élelmiszerfeleslegek mennyiségét. Az Egyesület gyártóktól, kereskedelmi hálózatoktól gyűjti be a feleslegessé vált élelmiszereket, melyek között vannak közeli lejáratú vagy csomagolás hibás termékek, de akár szezonálisan már nem eladható, kiváló minőségű élelmiszerek is. Az így összegyűjtött élelmiszerrel az Élelmiszerbank országosan segíti a nélkülözőket.
Az Egyesület 2015-ben 2600 tonna élelmiszert juttatott el ingyenesen nélkülözőkhöz. 300 partnerszervezetén keresztül több mint 300 000 rászorulót lát el rendszeresen. 2005-ös megalakulása óta 37 200 tonna élelmiszert osztott ki közel 17,2 milliárd forint értékben.

www.elelmiszerbank.hu

További információ:

Sczígel Andrea
külső kapcsolatok igazgató
Magyar Élelmiszerbank Egyesület
mobil +36 30 619 9940
sczigel.andrea@elelmiszerbank.hu



ADOMÁNY:
Ft
0
értékben a nélkülözők részére

Iratkozzon fel hírlevelünkre!