Hírek

5. FoRWaRD hírlevél

2014.10.08

FoRWaRdA FoRWaRd projekt célja, hogy olyan ingyenes, gyakorlati útmutatást nyújtó online képzést hozzon létre, amely segítségével az élelmiszerellátási lánc szereplői csökkenthetik, illetve jótékonysági szervezeteknek adhatják a tevékenységük során keletkező élelmiszerhulladékot és -felesleget.


Tartalom

FORWARD EU Projekt helyzetjelentés

A 2012-es milánói (Olaszország) projektindító megbeszélés óta a nemzetközi konzorcium két hivatalos találkozót és munkacsoport-megbeszélést tartott: 2013-ban Budapesten, Magyarországon és 2014-ben Venloban, Hollandiában. Az utolsó projekttalálkozóra Düsszeldorfban, Németországban kerül sor. A találkozók egyik célja a projektpartnerek helyi környezetének megismerése.

Mindemellett számos megbeszélés folyt online kommunikációs eszközök igénybevételével a partnerek között. A partnerek az igények és lehetőségek feltérképezéséhez kérdőíves formában jutottak adatokhoz, amelyeket az élelmiszerellátási lánc szereplői, az Élelmiszerbankok és karitatív szervezetek szolgáltattak. A kitöltött kérdőívek alapján a projektpartnerek 4 eszközt fejlesztettek ki a piac számára:
  • egy figyelemfelkeltő kisfilmet
  • egy e-learning felületet
  • egy Ételadományozó felületet a túlkínálatnak
  • és egy mini játékot IT-szeretők számára.

Az elkövetkezendő időszakban a résztvevő országok feladata, hogy az eszközöket elterjessze és további nemzetközi érdeklődő felek számára is felkínálja. A projektben három országot a helyi Élelmiszerbank (Magyarország, Lengyelország és Litvánia) képviselte a projektben, ezekben az országokban ők lesznek az alkalmazások elterjesztésének elsődleges motorjai. A többi résztvevő ország egyéni terjesztési stratégiát fejleszt ki.


Rászorulók Németországban

Németországban közmegegyezés alapján hivatalosan a következő német intézmények foglalkoznak élelmiszeradományok gyűjtésével és kiosztásával a rászorulók számára: AWO, Caritas, Diakonie, Vöröskereszt és a Német Élelmiszerbank/Die Tafel (www.tafel.de). A német Tafel 21 éve jött létre és körülbelül 950 helyi partnerszervezete van, amelyek teljes mértékben függetlenül működnek a Szövetségi Tafel Központtól. Úgy is tekinthetjük, hogy a Tafel franchise-ként működik, amely garanciát jelent bizonyos szabványok betartására. De minden helyi szervezet saját arculattal rendelkezik: a legtöbb egyházközösségekhez vagy jótékonysági intézményekhez köthető, némelyik rendelkezik közkonyhával, némelyik önálló logisztikai hálózatot működtet, mások pedig az élelmezés mellett más segítséget is nyújtanak a rászorulóknak, akár jogi kérdésekben, akár álláskeresésben.


Rösrath példája

Rösrath városka egy tipikus kölni külváros, kicsit több mint 20 000 lakossal. 2008-ban az egyház alapított egy helyi ingyen konyhát (Tafelt) 35 négyzetméternyi egyházi területen. Jelenleg, 2014 őszén négy konténert bérel az egyház, hogy kétszer annyi hely álljon rendelkezésre az élelmiszerek tárolásához és osztásához; az új hűtött területük 9 négyzetméteres lesz. A Roesrath Tafel nyilvántartásában 300 háztartás, azaz több mint 600 személy szerepel. Minden személynek igazolnia kell, hogy rászorul az ingyenes élelmiszerellátásra. Heti 200 kosárnyi, évi 70 tonna élelem kerül kiosztásra. Önkéntesek fogadják és osztják az élelmiszeradományokat, amelyek különböző forrásból származnak: helyi kiskereskedőktől vagy a helyi bank (Kreissparkasse), illetve a Lions Club pénzadományaiból, de akár olyan fiatalok gyűjtéséből is, akik templomi közösségekben vagy faluközösségekben gyűjtenek, kérve a helyi lakosokat, hogy a saját ajándékaikra szánt pénzt inkább adják a Tafelnek. 2014. szeptember végén hetedik alkalommal rendezik meg a “Rösrath az Élelmiszerbank fenntartásáért" rendezvényt a Rösrath Tafel támogatására. Három támogatási fokozat van: gyermek, ifjúsági és felnőtt támogatás. Az első két fokozat 3 Euro értékű, a felnőttek 6 Euro értékű támogatást nyújtanak.


A közvélemény figyelmének felkeltése

Az elmúlt 2 évben számos új, az élelmiszerhulladékkal kapcsolatos kezdeményezés indult az EU-ban. Nemzetközi szinten ez a fejlődés elsősorban az Európai Uniónak köszönhető, amely újra és újra hangsúlyozta, hogy amíg egyik oldalról 2050-re a Föld növekvő népességének ellátására 40%-kal több élelmiszerre lesz szükség, másik oldalról viszont jelenleg a mezőgazdasági termékek kb. 40%-a elvész az élelmiszerellátási lánc folyamán. Egy speciális Internetes oldalt is létrehoztak a témával kapcsolatban: http://ec.europa.eu/food/food/sustainability/index_en.htm. Ezenfelül az EU olyan projekteket indított útjára, mint a FORWARD (www.foodrecoveryproject.eu) és a FUSIONS (www.eu-fusions.org), amelyeknek keretében alapfogalmakat, tényeket és statisztikákat tisztáznak.

Németországban nagyban hozzájárult a közvélemény érdeklődésének növeléséhez a filmes Valentin Thurn azzal, hogy elkészítette a „Taste theWaste“ című filmet (www.tastethewaste.com/info/film), illetve a „Die Essensretter/Thosewhosavefood“ című tévéfilmet, és végül, de nem utolsó sorban, hogy létrehozott egy élelmiszerelosztó hálózatot (www.foodsharing.de).

Észak-Rajna Westfalia régióban (16 millió lakos) a Klíma, Környezet, Mezőgazdaság, Természet- és Fogyasztóvédelmi Minisztérium saját honlapot hozott létre az élelmiszertudatossággal kapcsolatban: www.umwelt.nrw.de/verbraucherschutz/lebensmittel/konsumwertschaetzung/index.php. Ennek hatására az Alkalmazott Tudományok Egyeteme elindított egy kutatást, amelynek keretében 2014 őszén konferenciát rendeznek a témában (www.vz-nrw.de/lebensmitteltagung). A régió fogyasztói egyesülete szintén részt vesz a konferencián és a FORWARD projekt záró konzorciumi megbeszélésén is előadást tart.

A FORWARD project bemutatása a fogyasztói egyesület ülésén
A FORWARD project bemutatása a fogyasztói egyesület ülésén

2014-ben Düsseldorf városa és egy helyi napilap létrehozott egy iskolai versenyt. A díjátadás egy konferencia keretein belül zajlott az Interpack kiállítás során (ld. hírek 07.05.2014 www.european-retail-academy.org/EUCVOT). Az Interpack kiállítás a FAO-val (www.fao.org/worldfoodsituation) karöltve kezdeményezte a „SaveFood“ Klub megszületését (www.save-food.org), amelynek tagjai között megtalálhatóak olyan nemzetközi szervezetek, mint a Total SupplyChain és a PackagingIndustry and Science (vagy a European Retail Academy).


A European Retail Academy

2005-ben alakult a német EHI RetailInsitute tudományos kutatócsoportjaként, Prof. Dr. B. Hallier vezetése alatt. Az Európai Kiskereskedelmi Akadémia (továbbiakban ERA) ma 220 egyetem és kutatócsoport hálózatát fogja össze a világ különböző pontjairól. Az Akadémia egyik célja, hogy az új gondolatokat elterjesszék a kiskereskedelmi, nagykereskedelmi, mezőgazdasági és FMCG iparban. Prof. Dr. B. Hallier számos nemzetközi konferencián mutatta be a FORWARD EU projektet: VUA/Brno/Csehország, FAO Roma/Olaszország, CZ Retail Summit 2014 Prága/Csehország, IGLS/Ausztria, OFEL/Dubrovnik/Horvátország, Fusions Stuttgart és Düsseldorf/Németország. Tudományos munkák jelentek meg az amerikai „Handbook of Research on Consumerismin Business and Marketing“ magazinban és az ITAS Intézet (Karlsruhe, Németország) „Technikfolgeabschaetzung – Theorie und Praxis“ című nemzetközi kiadványának 2014 márciusi számában. Orosz és román egyetemi lapok is hírt adtak a FORWARD project tartalmáról az ERA partnereknek köszönhetően.

A későbbiekben az ERA továbbra is tudósítani fogja német és nemzetközi követőit az ERA honlapokon keresztül: www.european-retail-academy.org, www.european-retail-academy.org/AgriBusinessForum, www.european-retail-academy.org/ERM és www.european-retail-academy.org/EUCVOT. A www.european-retail-academy.org első helyen végzett 2014 augusztusában a FORWARD düsseldorfi záró konferenciájáról adott tudósításával a www.google.de-n. A tudósítás mellett linkként elérhető a YouTube hírmegosztón egy video a FORWARD projekt keretein belül megvalósuló ERA részvételről, amelyet több mint 1250 alkalommal néztek meg.


Visszajelzés

A Tafel németországi irodájában dolgozó Ryan Hartya a következőket írta az ERA-nak a FORWARD projekttel kapcsolatban: „Külföldiek rendszeresen kérdeznek arról, hogy Németországban mik a szabályai, adózási- és törvényi feltételei az élelmiszeradományozásnak. Nagyon remélem, hogy a FORWARD eredményeit használni fogják azokban az országokban, ahol még nem rendezték az Élelmiszerbankok és más karitatív intézmények törvényi feltételeit, és ahol információra van szükség ilyen intézmények alapításához. Valóban nagyszerű ötlet élelmiszermenedzserek képzése és az ez idáig kifejlesztett segédeszközök bizonyára nagy segítséget jelentenek majd az érdeklődőknek, különösen ezekben az országokban.”


A FoRWaRd Konzorcium

A FoRWaRd Consortium mozgósít minden kompetenciát a betervezett tevékenység gyakorlásához és a proekt céljainak eléréséhez; az érétknövelési lánc minden tagjával kapcsolatban áll, ami szükséges a tanulúfelület és tananygaok implementaációjához és értékeléséhez.



TEMPO Greenport Venlo EurocreaMerchant Magyar Élelmiszerbank Egyesület
Maistobankas European Retail Academy FPFB Avaca Technologies



A projekt céljai:
  • Közös stratégiák meghatározása a hulladékcsökkentéshez és a nem értékesített élelmiszerkészletek hasznosításához szükséges szakmai készségekben mutatkozó hiányosságok áthidalására a munkaerőpiacon
  • Az élelmiszer-beszállítók képzése egyrészről 1.) az élelmiszer-felesleg mennyiségének mérsékléséről, másrészről 2.) az eladatlan élelmiszerek hasznosításáról. Vagyis: élelmiszer-hulladék/felesleg kezelő szakemberek képzése
  • Az infokommunikációs technológia segítségével olyan virtuális tér létrehozása, ahol elérhetők lesznek a látványelemeket és szimulációs gyakorlatokat is tartalmazó képzési anyagok
  • A fel nem használt élelmiszerekkel kapcsolatos kereslet és kínálat természetes „találkozásának” gyakorlati és egyszerű megoldással való támogatása egy online platform segítségével
  • Az élelmiszerosztással foglalkozó jótékonysági szervezetek képzése
  • A Felelős Vállalati Működés népszerűsítése az európai élelmiszerláncban.



ADOMÁNY:
Ft
0
értékben a nélkülözők részére

Iratkozzon fel hírlevelünkre!